XVIII. MOL-tábor - Jelentkezz!

Idén is megrendezésre kerül a Közgazdász Klub (KGK) hagyományos rendezvénye immár 18. alkalommal, a Hagyományos Közgazdász Tábor, ismertebb nevén MOL-tábor hagyományos helyszínén, a festői környezetben lévő Torockón, a Tóbiás Házban, május 31. – június 3. között. Ez azt jelenti, hogy a tábor már nagykorúvá vált, ezért ehhez méltóan ünnepeljük meg az évfordulót, mely idén szakmaibb lesz, mint valaha.
 
Az idei tábor tematikája a Karrierépítés, de ezenkívül más, hagyományosnak mondható gazdasági témák is terítékre kerülnek, mint a szponzorizáció, vállalkozásfejlesztés, pályázatok, valamint a bankok helyzete.

A tábor kitűnő helyszín a közgazdász hallgatók ismerkedésére egymással, más városból jövőkkel, valamint tanárokkal és a régiekkel, cégvezetőkkel. Jó kapcsolatokat lehet kialakítani, és sok tapasztalattal, ismerettel tér haza az, aki eljön. Minden este a napi szakmaiságot bulival lazítjuk fel, mely magába foglal borkostolót, kocsmázást, karaokét is.

Idén is jelen lesznek más városokból közgazdász hallgatók, mint a csíki Sapientia, valamint a Corvinus hallgatói.

Bővebben: XVIII. MOL-tábor - Jelentkezz!

 

Felvételi a Közgazdász Klub (KGK) csapatába!

A Közgazdász Klub (KGK) felvételit hirdet csapatába!

 

Ki nyerhet felvételt? 

Bárki, aki a BBTE közgázon tanul Kolozsváron, évfolyamtól függetlenül (kivétel végzős mesterisek).

 

Miért jó KGK-snak lenned?

Mert tagja lehetsz egy dinamikus, jókedvű csapatnak, mely folyton mozgásban van, szervez, ötletel, kedvezményesen vagy akár ingyen vehetsz részt a KGK-s rendezvényeken (de nemcsak, értjük itt a mások által szervezett táborokat, konferenciákat), kifejezheted kreativitásod, tapasztalatot gyűjthesz, jól fog a CV-ben, és a jövő évtől akár az elnökségbe is bekerülhetsz.

 

Hogyan jelentkezhetsz?

A  Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezd a Javascript használatát, hogy megtekinthesd.  címre kedd este 23.00 óráig (XII. 13.) küldesz egy motivációs levelet, melyben leírod, miért is szeretnél a KGK tagja lenni, mivel tudnál hozzájárulni ehhez a csapathoz, milyen kiemelkedő képességekkel rendelkezel (miben vagy jó – pl. szervezés, PR, marketing, kreativitás, új ötletek stb.), önkénteskedtél-e már ezelőtt, részt vettél/veszel-e valamilyen (diák)szervezeti munkában, ezenkívül írd le benne neved, évfolyamod/csoportod, elérhetőségeid (email-cím, telefonszám). Előzetes önkéntes/szervezeti tapasztalat nem kizáró ok.

 

Mit ajánlunk még?

KGK Mentor program – miből is áll ez? Azt jelenti, hogy az elnökség tagjaihoz rendelünk 1-1 újonnan felvételizett tagot, akikkel személyesen fogunk foglalkozni, belenevelni a KGK-zásba.

 

Felvételi menete:

  • Motivációs levelek belküldése kedd este 23.00 óráig.
  • Szerdán 19.00 órától laza beszélgetés/interjú és ismerkedés a jelentkezőkkel/kiválasztottakkal.
  • Csütörtökön este pedig a felvett új tagok részt vesznek a KGK évvégi gyűlésén, melyen elhangzik majd a 2011-es beszámoló, valamint jövőbeli tervek kerülnek megvitatásra.

 

Kik vagyunk mi, a KGK – Közgazdász Klub?

A Közgazdász Klub (KGK) a kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetem, Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Karának diákszervezete, a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) szakosztálya. Célunk a diákok képviselete, programok biztosítása számukra.

 

Rólunk és tevékenységeinkről részletesebben (beszámolók, képek, programok, hírek stb.) Facebookon: www.facebook.com/kozgazdaszklub és weblapunkon: www.kozgazklub.ro kaphatsz információkat.

 

Várunk téged is!

 

Üdvözlettel,

a Közgazdász Klub (KGK)

 

III. előadás - Közösségépítő vállalkozások

A Közgazdász Klub (KGK), a BBTE - Közgazdaság és Gazdálkodástudományi Kar magyar diákszervezete szeretettel meghív minden érdeklődőt a:

Közösségépítő vállalkozások című előadására, Hagyomány és modernitás című előadássorozatunk 3. részére, melyet vendég előadónk: 

Kolumbán Gábor, közgazdász, oktató, mérnök fog tartani. 

Bővebben: III. előadás - Közösségépítő vállalkozások

   

II. előadás - Karrier vagy család

A Közgazdász Klub (KGK), a BBTE - Közgazdaság és Gazdálkodástudományi Kar magyar diákszervezete szeretettel meghív minden közgazdasági érdekeltségű diákot, tanárt, személyt, de nemcsak őket a:

Karrier vagy család című előadására, Hagyomány és modernitás című előadássorozatunk 2. részére, melyet vendég előadónk: 

Bitai László, közgazdász, oktató fog tartani.

Helyszín: Közgazdasági Kar (FSEGA) épülete, III. emelet, 329-es terem

Időpont: 2011. november 16., szerda – 19.10 órától.

Mindenkit szeretettel várunk!

Bitai Lászlóról: a Banca Transilvania alkalmazottja volt, jelenleg egy tanácsadó cégnél dolgozik. A Magyar Mágnás Egyesület alapítója - www.magyarmagnas.ro - , valamint Cash-Flow játék oktató is egyben. Célja az erdélyi magyarság gazdasági fölemelése, megerősítése.

Támogatónk az Agapé Szálloda és Étterem - www.hotelagape.ro

Facebook esemény: https://www.facebook.com/event.php?eid=198780993532501 

 

Közgáz Party - nov. 14.

Ki mondta, hogy hétfőn még a fű sem nő??? :))
M biztos nem, hiszen november 14.-én hétfőn egy igazi Közgáz Partyra hívunk meg, hogy jól induljon a heted.
BUUULI napjaink zenéjére!  

Helyszín: Club The One, Főtér 2. sz. (Piata Unirii nr. 2.)

Beugró: 4,99 RON

Kezdés: 22.00 óra
Lemezlovas: DJ LASSY

Gyertek többen, mert megéri!!! Minden 5 fős csoport után 1 fő ingyen jön be!

Játék!!!
Vedd fel a Közgazdász Klubot (KGK) messengeren és nyerj 3 belépőt a bulira!
Hogyan?
Úgy hogy kiteszed a buli eseményét címmel a státuszodba, id: kgklub

A jó hangulatról italkedvezmények gondoskodnak!

Hívd meg te is ismerőseidet a buliba a még jobb hangulatért!

Like-old a KGK oldalát: http:/facebook.com/kozgazdaszklub

Plakát nagyban:
https://www.facebook.com/photo.php?fbid=318745404809659&set=a.296793403671526.94201.295322373818629&type=3&theater

   

Oldal 1 / 2

Megosztás

Látogass meg Facebook-on is

Árfolyam

2012-05-18
EUR 4.4421
100 HUF 1.4909
USD 3.4981

Levelezőlista

Powered by us.groups.yahoo.com

Partnereink

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
 

Programajánló

Hirdetés

Keresés